Aranyos lányok, harcos fiúk

2020. március 01., 16:40

2020. február 27-én, Karcagon rendezték meg a Jászkun Torna Kispályás Labdarúgás Megyei Döntőjét, ahol iskolánkat 2 csapat – 1 fiú és 1 leány – képviselte.

Felváltva játszották a leány- és a fiúmérkőzéseket, így megfelelő idő jutott a meccsek közötti pihenőkre. Nálunk a fiúk játszottak először a nagyhírű jászberényi Lehel Vezér Gimnázium csapatával. Sikeresnek bizonyult a sorsolás, így viszonylag könnyedén nyertünk 3:0-ra.

Ezt követte a lányaink első mérkőzése a karcagi Varró István Középiskola csapatával. Küzdelmes, gólszegény meccsen, ami főként a két kapus kiemelkedő teljesítményének volt köszönhető, 1:0-ra kikaptunk.

A fiaink második meccsüket a jászárokszállási Deák Ferenc Gimnázium csapatával játszották. Az első öt percben valahogy nem sikerült megtalálnunk taktikájuk ellenszerét, és meglepetésünkre kaptunk két gyors gólt. Ezután, szinte varázsütésre javult a védekezésünk, és eredményes lett a támadásunk. Belőttük az első gólunkat, majd egyre káprázatosabb támadások, gólok születtek, így kiegyenlítettünk, majd átvettük a vezetést. A már-már parádés játéknak köszönhetően nem is engedtük ki a győzelmet a kezünkből, s múltidéző 6:3 lett a vége.

Leánycsapatunk következő ellenfele a karcagi Nagykun Református Gimnázium gárdája volt. Bernáth Ibolya kapusunk parádés védései sem voltak elegek a jól irányzott lövések ellen, így kétszer is bevették a refisek a kapunkat. 2:0-ra alulmaradtunk. Sajnos!

Az illéssys fiúk harmadik mérkőzése lett a nap utolsó, egyben döntő eseménye. Ezt a meccset a karcagi Varró István Középiskola csapatával játszottuk. Ellenük mindig kiélezett csatákat vívtunk a győzelemért. A csata első felében kialakult helyzeteket egyik csapatnak sem sikerült gólra váltani, de egyszer csak megtört a jég, és rúgtunk egy gólt. A nagy erejű támadások ellenére sem tudták a varrósok bevenni a kapunkat, mely a nagyon jó védekezésünknek volt köszönhető. Öt perccel a vége előtt sikerült még egy gólt rúgnunk, s ezzel eldőlt a meccs és az aranyérem sorsa is!

Az aranyos lányaink bronzérmet kaptak, míg a harcos fiúk „aranyosak” lettek!

Gratulálok az elért eredményhez! Hajrá lányok! Szép volt fiúk!    

 

Keserű Sándor testnevelő tanár

Aranyos lányok, harcos fiúk